#paksi bővítés



Bajnai tüntetést szervez a paksi népszavazásért
 

Bajnai tüntetést szervez a paksi népszavazásért

Összellenzéki tüntetést kezdeményez február másodikára a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló népszavazás kikényszerítése érdekében az Együtt-PM Szövetség vezetője. Bajnai Gordon ezt blogján jelentette be kedden.

MTI MTI


A Jobbik is a paksi paktum nyilvánosságát követeli
 

A Jobbik is a paksi paktum nyilvánosságát követeli

A Jobbik azt várja a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a paksi erőmű bővítését is magában foglaló magyar-orosz államközi szerződés minden részletét, valamint egy ciklusokon átívelő országgyűlési bizottság felállítását is kezdeményezik, amely végigkísérné a beruházás megvalósulását.

MTI MTI


Az LMP mindent tudni akar Paksról
 

Az LMP mindent tudni akar Paksról

Újabb közérdekű adatigénylést nyújtott be a pár képviselője a kormányhoz. Szél Bernadett arra számít, hogy 15 napon belül minden információ a rendelkezésére áll majd a paksi bővítési szerződésről.

MTI MTI

Sólyomot is gyötörte Putyin Pakssal
 

Sólyomot is gyötörte Putyin Pakssal

Sólyom László volt államfő 2013 decemberben egy konferencián arról beszélt, amikor Putyin Magyarországon járt, két dolgot követelt: hogy adják el a Malévot és hogy Paksot ők akarják csinálni.

hvg.hu hvg.hu

Széles tovább dolgozik az energiacellán, de Paks is kell
 

Széles tovább dolgozik az energiacellán, de Paks is kell

Széles Gábor megvédte a Facebookon saját találmányát, az energiacellát, és kioktatta Szanyi Tibor MSZP-s politikust, aki szerint a paksi paktum után már nincs értelme "túlspilázni" az "atomügyet". Széles szerint Magyarországnak "változatlanul szüksége lesz a legolcsóbb áram-előállítási módszerre, valamint ennek továbbfejlesztésére a Paksi Atomerőmű keretében".

hvg.hu hvg.hu

Mesterházy: Orbán „Putyin pincsije lesz”
 

Mesterházy: Orbán „Putyin pincsije lesz”

Csak a fideszes oligarchák járnak jól azzal, hogy Orbán Viktor az oroszoknak adta a paksi atomerőmű bővítését, amelyhez jelentős hitelt is vesz fel - fejtegeti az MSZP elnöke vasárnapi közleményében.

hvg.hu hvg.hu


Nyilvánosságra hozzák a paksi szerződést
 

Nyilvánosságra hozzák a paksi szerződést

Megtárgyalta szerdai ülésén a kormány a Magyarország és Oroszország között az atomenergetikai együttműködésről és ennek keretében a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáról létrejött nemzetközi szerződést, és döntött arról, hogy minden végleges szövegű megállapodást az Országgyűlés elé terjesztve nyilvánosságra hoz – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

MTI MTI





Putyin- és Orbán-álarccal tiltakoztak az Együtt-PM aktivistái
 

Putyin- és Orbán-álarccal tiltakoztak az Együtt-PM aktivistái

Az Együtt-PM szerint a kormány nem kerülheti meg a közvéleményt a paksi erőmű bővítéséről szóló döntés meghozásakor. A képviselői irodaház előtt tartott sajtótájékoztatón az Együtt-PM aktivistái egy "Nem az Orbán-Putyin paktumra! Paksról döntsön a nép! Tüntetés a népszavazásért: február 2." feliratú molinót tartottak fel. Az aktivisták Orbán Viktor miniszterelnököt és Vlagyimir Putyin orosz államfőt ábrázoló, papírból készült álarcokat viseltek.

MTI MTI

TGM: Az új oroszellenesség
 

TGM: Az új oroszellenesség

A magyarországi politikai irányzatok Rettenetes Ivánt vagy Sztálint vélik látni a Kremlben, ha ellenfeleik szóba ereszkednek orosz politikusokkal vagy vállalatokkal, de ha a hozzájuk közel állók teszik ezt, akkor vagy reálpolitikára hivatkoznak, vagy hirtelen elalélnak Vlagyimir Putyin fölöttébb viszonylagos nagyságától és kérdéses bájától. Másképp kifejezve: habozás nélkül képesek és hajlandók a legalantasabb soviniszta propagandára, ha érdekeik így kívánják.

Tamás Gáspár Miklós Tamás Gáspár Miklós

Paksi vita: Némethné nemet mondott Szél Bernadettnek
 

Paksi vita: Némethné nemet mondott Szél Bernadettnek

A parlamenti képviselőknek a hamarosan kezdődő tavaszi ülésszakon nyílik lehetőségük arra, hogy a Házszabály szabta keretek közt álláspontjukat bemutassák, kérdéseiket feltegyék a paksi bővítés ügyében – reagált az NFM Szél Bernadett LMP-s képviselő nyilvános vitára való felkérésére.

hvg.hu hvg.hu